Szomszédaink, Ivy, Mrs. Lipton, és a többiek (vagyis mi)
2016. március 30. írta: Gyökösi Attila

Szomszédaink, Ivy, Mrs. Lipton, és a többiek (vagyis mi)

Van egy hibám. (Igazából sok van persze, de most fókuszáljunk csak erre az egyre.) Időnként, egy-egy konkrét hírt olvasván, néha rákattintok az enyémtől nagyon eltérő véleményt képviselő hírportálokra vagy Facebook oldalakra, mert kíváncsi vagyok, ugyanezeket a híreket arrafelé hogyan mesélik el.

(Ez, mármint hogy igyekszem a másik oldalt is megnézni, szintén hiba, tudom.)

you.jpg

Bele szoktam olvasni a kommentekbe is, sőt, az is megesik, hogy egy-egy - szerintem - extrém butaságot író kommentelő profiljára rá is kattintok. Ahol aztán alapvetően kétféle benyomást szoktam szerezni. Az egyik, hogy a profil alapján igazából nem csodálkozom semmin. A másik viszont azoknak a profiloknak a köre, ahol látszatra normális és valamelyest tanult emberekre bukkanok. Olyanokra, akikkel akár én is barátkozhatnék, ha épp összefutnánk. Csak a programozásuk tér el teljesen az enyémtől. 

Ezt a programozást bizony nehéz megértenem. Jó, tudom, ez az emberi jellem és gondolkodás alapja, védenünk kell a saját világképünk, különben elveszítjük a talajt a lábunk alól. De akkor is. Hiszen ezek az emberek is ebben az országban élnek, ugyanazt kéne lássák mint amit én látok. Persze tehetik máshová a hangsúlyokat, lehetséges, hogy nekik más a fontos, és persze előfordulhat, hogy ha elég sokat olvassák a propagandában, hogy egy bizonyos dolog zöld, akkor lassacskán tényleg elhiszik, és valahogy elnyomják a szemükből érkező képet, ami szerint bizony az a dolog amúgy fekete. No, mindegy. Szóval épp egy ilyen profil fölött borongtam, amikor leesett, hogy hát itt pont arról van szó, mint kedvenc ánglius sorozatomban is.

Ott ugye - a sorozat a két világháború között játszódik - van egy félfeudális rendszer, annak minden társadalmi megkülönböztetésével. Ennek ellenére a cselédsorban élők jó része (mondjuk kétharmada) nem is tud gondolni arra, hogy valami probléma lehet a társadalommal és az azt irányítókkal. Ha bármi baj történik, akkor azt az élet velejárójának tartják, olyasminek, ami abszolút elkerülhetetlen, de semmiképp sem olyasminek, amiért netán egy uraságot, az arisztokratákat vagy az arisztokráciát kellene okolni. Sőt, velük szemben más a mérce is, James egyszer ki is mondja, rájuk (mármint az arisztokráciára) más szabályok érvényesek, elnézőnek kell lenniük velük szemben. Számos jelenet van, ahol a szereplők épp azt ecsetelik, hogy a Lord (Meldrum) szívén viseli az érdekeik, miközben a következő jelenetben azt látjuk, hogy a lord a kirúgásukra készülődik. Épp olyan vak a cselédség hite, mint a Facebook bizonyos rajongói csoportjainál tapasztaljuk...

Így jártunk. Igazából felesleges is tovább borongani az állapotokon. Ez nem a valóság, csupán egy film, mi vagyunk a szereplői. Valahol valakik biztos jókat nevetnek rajtunk, és azon, mennyien vannak közöttünk, akik nem látnak ki a jelenetükből. A szereplőktől felesleges elvárni, hogy körültekintőek legyenek, teszik amit a szerepük szerint kell. (Csak az a kár, hogy a mi ruháink nem olyan elegánsak. Meg hogy még semmi hír arról, mikor is lesz vége a forgatásnak, és mikor mehetünk haza, végre.)

A bejegyzés trackback címe:

https://halakjelleme.blog.hu/api/trackback/id/tr448545764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pixynor 2016.03.30. 18:11:10

A legesleges legkedvencebb sorozatom. :) Egyszerűen imádom, és bármikor bárhol bárhányszor újra tudom nézni. Épp tervezem egy ideje, hogy nekiállok az elejétől.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2016.03.30. 19:33:32

@Pixynor: Szia! Bizony én is be-be rakom a DVD-t, Amolyan általános rosszkedvűzőnek számít. (Kár hogy nincs több rész belőle.)

para_noir 2016.03.31. 12:31:55

Nem teljesen értem a poszt konklúzióját. A Mylord sorozatot én is imádom.

Tapmancs 2016.03.31. 12:53:54

@para_noir: a konklúzió gondolom az hogy "geciorbán".

Kicknick 2016.03.31. 13:10:36

@para_noir: lehet pont rólad szól...meg rólam :D

project_2501 (törölt) 2016.03.31. 13:11:24

Aktuálisabb, mint valaha. Vagy mint mindig is...

wega 2016.03.31. 13:28:59

@Tapmancs:
Ha lenne konklúziója, ez akkor sem az lenne (még ha igaz is).

Az írás azt boncolgatja, hogy kik azok, akik "nem látnak ki a rendszerből", nem pedig azt ostorozza, aki a rendszert összerakta, ami, és ez legyen nyilvánvaló, a posztban leírt "szereplők" nélkül nem jöhetett volna létre.

Ellenben kérdése az van, kettő is, bár másképp, de ugyanarra kérdez.
Viccesen.
Vagy komolyan?

Ezt is lefordítom, hátha így érthetőbb lesz.
Mikor hangzik el ez ? " Ennyi volt, vége. "

Engedtessék meg egy vélemény, ezt szerintem soha nem fogja MÁS kimondani.
Ezt csak MI MAGUNK tudjuk kimondani, egyenként.
süti beállítások módosítása