Ezer éve nem írtam erre a blogra semmit. Valahogy nem jött, az italos meg a zenés írások is épp elég nehezen születnek mostanában. Ide meg vagy lélekből vagy méregből szoktam volt írni. De miután bölcsülök folyamatosan, méregből már nem írok, a lélekben pedig mostanában valahogy már nem annyira hiszek.

De most - épp a kádban ültem, naná - beugrott ez az írás. Fejben (és kádban) össze is állt, úgyhogy most már csak ide kell pötyögnöm.

Vágjunk is bele. Az van, hogy tegnap órákat beszélgettem Nagy Edivel, tudjátok, ő napjaink egyik legjobb énekesnője. Írtam róla ezerszer már, kábé. Ismerem pár éve, szóval messze nem most beszéltünk először. Az apropó a hétfőn forgatandó videója, (ami az én ötletem alapján forog, és részben Klubkoncert.com produkció) ennek beszéltük át a helyszíneit meg az időpontjait a videósokkal. Aztán ketten valahogy ott maradtunk a Costában beszélgetni. Edi döbbenet helyes csaj (-is tud lenni...), jókat és jól is mesél, szóval elszaladt az idő, vagy három órát dumáltunk. Még haza is kísértem, aztán valahogy hazakeveredtem. És furán kellemesen éreztem magam.

Nem tudtam miért, aztán beugrott. 

Basszus! Végig ültem egy több órás beszélgetést egy körúti kávézóban, ahol kávégép szuszog, emberek beszélgetnek és csörömpölnek, ahol a körúton szirénáznak a mentők, úgy, hogy HALLOTTAM végig, gyakorlatilag RÉSZE voltam egy beszélgetésnek. És aztán még UTCÁN is képes voltam kommunikálni. Ilyen évek óta nem volt.

Tudjátok, hallókészülékes vagyok 16 éve, mióta az esküvőmön nem értettem mit mond a pap, és nem tudtam utánamondani. (És ne gondoljátok, hogy ilyenkor segít, ha két tanú, meg - az akkor még nem is - asszony egyszerre súg. A rutinos pap jobb megoldás ilyen esetben. Azért az igent kimondtam, végül, persze már az is múltidő...)

Szóval, jó régen van pótfülem, csak épp mindig hallójárati volt, ami nem látszik, cserébe viszont folyton van valami nyűgje. És az utóbbi években - afféle íróemberként - egyre több, mára gyakorlatilag megszámlálhatatlan olyan beszélgetésnek, sajtótájékoztatónak voltam részese, ahol én valójában kívülálló voltam, mert a beszédnek csak egy részét értettem. És ezek között voltak ám nagyon bensőséges beszélgetések, interjúk is, ahol az alanyok komolyan megnyíltak, elmondták a legbensőbb titkaikat is, amiket én sokszor nem is értettem. Hogy miért nem jeleztem ezt? Ugyan, ezekben a szitukban nem lehet azt mondani, hogy: „látom hogy épp potyognak a könnyeid, mindjárt adok is zsebkendőt, de előbb még mond el ugyanezt hangosabban is még egyszer, légyszi...”. Ez valahogy ilyenkor nem működik.

Millió esetet tudnék mondani, sosem felejtek el szitukat, jó nevű zenészekkel készült interjúk puccos de zajos éttermekben, koncertek színpad mögötti backstage helységeiben a vágyaikat és a motivációikat és titkaikat mesélő énekeslányok... és én ezekben a helyzetekben számtalanszor hülyének, vagy épp érzéketlennek tűntem, pedig pusztán arról volt szó, hogy elvesztettem a fonalat, nem értettem mi is van. Volt hogy visszakérdeztem, de az ismétlést sem értettem. Mindig, mindenhol azzal nyitottam, hogy rosszul hallok, de ez szinte sosem segített, aki ezt nem ismeri, az kábé két mondatot beszél hangosabban, ráadásul itt nem is csak a hangerő lényeges, hanem a beszélő orgánuma is. Megtanultam persze következtetni, és azt hiszem, ebben tényleg jó is lettem. De hát töredékekből egészet összerakó Poirot-nak lenni nem mindig és nem minden esetben jó. És sokszor nem is elég. Volt hogy kollégáktól visszahallottam, ahogy az akkori szerkesztőm mondta, hogy "jön be délelőtt az Attila, megint kiabálnom kell". És ilyen eset tényleg millió volt. 

Aztán nemrég új fülem (hallókészülékem) lett, most már fül mögötti, tehát látszik, ami az ember minden lazasága ellenére nem igazán tesz jót az önbecsülésnek. Lehet szépeket füllenteni a dologról, de az mind bullshit, egy hallókészülékes pasi NEM SZEXI. De hát ez van.

No, ehhez képest volt ennyire megrázó ez a tegnapi sztori. Nem lettem fiatalabb, és a hallókészülék sem lett szexi, de legalább az ember fejében lévő »szürke pép« kap némi lehetőséget arra, hogy - megnyílván a kommunikáció ezen számomra gyakorlatilag új csatornái - megcsillogtassa a képességeit. (Szürke pépben meg azért jó vagyok, ezt tudom.)

Mi ez, ha nem újjászületés?

Most akkor gyorsan meg is hódítom a világot, mielőtt előjön valami újabb nyavaja.

Vagy kimerül az elem.