Hogy miért épp Budapest? - Chapter 1
2020. augusztus 25. írta: Gyökösi Attila

Hogy miért épp Budapest? - Chapter 1

Imádom ezt a várost

Nem titok, jómagam Budapest szerelmese vagyok. Tudom, sokfélék vagyunk, ehhez illőn sokféle útja lehet annak is, ahogy és amiért egy város a kedvencünk lesz. Esetemben főképp a hangulatok (különösen az esték hangulatai) és a pillanatok, amolyan rövid de intenzív felvillanások a meghatározóak. Hogy egy város mennyire tetszik, hogy hogyan érzem magam benne, és legfőképp, hogy ebből mi marad meg bennem hosszabb távon, az ezeken a pillanatképeken múlik.

_fondue.png

Egy szemrevaló üzletportál, egy megragadóan megvilágított lépcsősor, egy borostyán befutotta épület, egy vadregényes erkély, egy ügyesen kialakított tetőtéri lakás terasza ahogy felpillantunk rá az utcáról... Persze a városban emberek is vannak, és a fenti hangulathoz és ezekhez a villanásokhoz ők is kellenek. Épp ilyen fontos lehet egy szembejövő vidám csapat, vagy épp egy a szökőkútnál álló pár ‘életéből’ ellesett pillanat. És persze egy kellemes társaságban megejtett esti séta is ilyen apró villanásokban marad meg bennem leginkább.

Arra gondoltam, pár posztban megörökítek egy-egy ilyen villanást. Talán sikerül átadni valamit az egészből.

Pár napja egy kedves barátném, F telefonozott, hogy találkozzunk és - a már többször bevált recept szerint - sétálhatnánk egyet a kies XII. kerület útjain, célul véve a Városmajort, azon belül pedig akár ‘a majomhoz’ címzett műintézetet is. Persze szigorúan a mindkettőnkre érvényes böjti (valójában fogyókúra, de így jobban hangzik) elvek betartásával, tehát nincs (sok) bor és nincs hamburger sem.

Ilyen indítványnak nyilván nem lehet ellenállni. Pár órával később már kellemes andalgós időben andalogtunk kellemesen a Városmajorban. Ez a hely egyébként újabb felfedezés számomra, ez is F-hez köthető. Bár korábban is jutott már eszembe néha, hogy vajon mi lehet ott a Szilágyi Erzsébet fasorról látható zöld parkban, valahogy mégsem volt érkezésem elveszni benne. De mindennek eljön az ideje. Az idei nyár ugyan sok mindenben elmaradt a várakozásoktól, de Buda és különösen a XII. kerület megismerésében nekem sokat hozott. Egy ilyen esti séta végig a kerületen igazán kellemes tud lenni. Arrafelé semmi nem vízszintes, csupa felfelé meg lefelé minden, de ezen túl is tele van csodával, csak nyitott szemmel kell járni.

Az andalgást követően eljutottunk az említett, “Buda titkos kertje” szlogennel marketingelt létesítménybe. Ahol is persze rengetegen voltak (mint mindig) sok kutyával (azt mondjuk mi is vittünk, biztos ami biztos). Volt továbbá hangulat és chill. És számos, a böjti elhatározásokat kísértő enni- és innivaló.

Persze mi erősek vagyunk, így a megszokott, igazán finom hamburger helyett kiegyeztünk egy darab pizzában, amit ketten fogunk megenni, és amit ott fatüzelésű kemencében sütnek. Az illat jó volt és a pizza amúgy is teli van vitaminnal. Amit nem tudtunk, az annyi, hogy ezt itt valami irgalmatlanul lassan készítik, épp 60 percet vártunk a kifizetett pizzára. Az van, hogy hatvan perc még chillestül is döbbenet hosszú idő. Végül azért elkészült a pizza, ami már ennyi várakozással terhelten (emberi természet) nyilván nem ízlett annyira, mint amennyire egyébként ízlett volna. Meg is beszéltük, ennyi idő alatt ugyanott három kör hamburgert megettünk volna. Már ugye ha ennénk ilyesmit...  Azért nem panaszkodtunk, a hely meg az este hangulatos volt. Annyira nem csodaélmény, mint korábban, de így is kellemes. És jól felidézhető lesz később. (Emlékszel, amikor egy órát vártunk arra a nyomorult pizzára?) Ettől még a majomhoz ugyanolyan jó hely, csak nem pizzát kell enni. Vagy ha végképp azt ennénk, vinni kell magunkkal. 

Az est közben leszállt, sőt igazából már eléggé előre is haladt, eddigre 10 után jártunk. Elindultunk hát hazafelé, persze továbbra is a varázsokkal teli XII. kerületet utcáin, nézelődve és beszélgetve, amikor is egyszer csak a gyorséttermes hamburgerekre terelődött a szó. Én óvatlanul megkérdeztem, látta-e már az új “szupersajtos” Burger King-féle hamburgereket. Nem látta, így megkerestem a telefonomon a BK oldalán (sétálunk közben felfelé a Kékgolyón) és megmutattam a képüket.

Nos. Lehetne húzni a dolgot, de 2 perccel később - egy gyors netes nyitvatartás kutatást, és az autós megközelítés esélyeit/buktatóit átgondolva - már tempós gyaloglásban voltunk a Széna téri BK felé, amelyik 11-ig van nyitva és elérhetőnek (mi több, abszolút és eddigre életbevágóan kihagyhatatlannak) tűnt.

Oda is értünk. Persze kutyával nem lehet bemenni, tehát mi az ebbel kívülről drukkoltunk F-nek, aki sikerrel is járt, és nem sokkal később az elvitelre megszerzett sajtos csodákkal teli BK papírszatyorral leültünk a Mammut lépcsőjére.

És igazából e miatt a minden egészséges táplálkozási reményünket és fogadalmunkat romba döntő, de döbbenet hangulatos vacsora miatt született ez az írás...

Ezek a hamburgerek (Double Fondue Burger a hivatalos nevük) hihetetlenül finomak, az Angus marha, a rengeteg (és még több) sajt már-már kézműves burgeri szinteket idézett. Semmi sztenderd, unalmas-megszokott BK ízvilág. De ez csak az alap.

Mindeközben ott ültünk Buda közepén, szombat este 11 felé a Mammut kőlépcsőin. Körben egyszerre volt este és nyugalom, meg városias pezsgés és nyüzsgés. Tőlünk pár méterre egy négytagú tini banda bandázott (megjegyzem, egy elképesztően jó fenekű lány bandataggal) jöttek-mentek a népek, de azért érezhető volt, hogy már épp billen az este éjszakába. Ott ülve valahogy egyszerre voltunk része ennek az egésznek és közben nézői is. Egyszerre éreztük a pezsgést, és ugyanakkor a - persze bűntudattal terhes - csodasajtos, csodaragacsos vacsora mintegy külső megfigyelőként való elfogyasztásának élményét.

És ekkor mondta ki F (csillogó szemmel, a fiatalokat figyelve, a burgerrel való küzdelem közepette nagyokat szusszanva), hogy

imádom ezt a várost”.

És ennyi. Persze eztán még (azon az estén ugye már másodszor) hazasétáltunk. De ez már csak a lecsengés volt. Ez az este valahogy a hangulatán túl e miatt a mondat miatt fog megmaradni bennem. Emlékezni fogok rá. Valahogy tökéletesen tükrözi azt, ami miatt szeretek itt lakni:

Nem kell történjen semmi különös és nagy dolog, egyszerűen hagyni kell hogy alakuljon egy este, hagyni kell, hogy vigyen magával a “flow”. Közben figyelni mindarra, ami elénk kerül, észrevenni, megízlelni amit épp lehet. Élvezni, hogy részei vagyunk valaminek, ami igazából több mint mi vagyunk, mégis olyan, mintha direkt értünk létezne...

Próbáljátok ki ti is!

A bejegyzés trackback címe:

https://halakjelleme.blog.hu/api/trackback/id/tr1516174210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása