Néha van egy-egy olyan írás itt, ami igazából nem szól senkihez. Ezek inkább amolyan önmagamnak készült rendrakó posztok. Más talán beül a fürdőkádba, és ugyanezt végiggondolja fejben. Én viszont rájöttem, hogy nem butaság ezeket leírni, és mondjuk pár nap múlva újraolvasni. Szembesíthet önmagunkkal, azzal, hogy sikerül-e kicsit változnunk, sikerül-e kicsit máshogy megközelítenünk kérdéseket. És hogy miért egy posztban írom meg ezeket a gondolatokat? Igaz, írhatnék naplót is, magamnak. De azt gondolom, az emberek végtelen sokfélesége ellenére a problémák, amelyekkel küzdenek rengeteg hasonló elemet tartalmaznak. Szóval, bár ezek személyes, nekem aktuális bejegyzések, mégis szólhatnak másnak is. A többiek meg mire ide érnek az olvasásban, már kattintanak is tovább.

Azt gondolom, aki hozzám hasonlóan hajlamos kicsit foglalkozni a tettei, gondolatai, reakciói hátterével, hajlamos néha lelkizni kicsit saját magával, netán még olvas is néha a lélek működéséről néhány cikket, könyvet, törvényszerűen eljuthat oda, hogy viszonylag könnyen tud tanácsot adni.

Tanácsot adni ugyanis jó.

A tanácsadás használ az önképünknek, jobb és persze okosabb, értékesebb embernek érezzük magunk tőle. És nem is lehetetlen, hogy tényleg jó tanácsokat adjunk. Ha személyünkben nem vagyunk érintettek az adott problémában, a legtöbben viszonylag jól át tudjuk látni mondjuk a barátaink helyzetét, és ha kérik, egy pillanat alatt vázoljuk is a szükséges megoldást. Persze, ha mondjuk a kérdéses barátunk is hasonlóan működik hozzánk, igazán újat nem fogunk mondani számára, maximum megerősítjük abban, amit amúgy is érzett vagy tudott.

Tanácsot adni ugyanis a legtöbben saját magunknak is tudunk.

A legtöbben - bár ebben már nem vagyok annyira biztos - érezzük, hogy egy-egy problémánkat hogyan is kellene megoldani. A saját esetünkben persze semmiképp sem tudunk igazán objektívek maradni, még ha esetleg valóban jól át is látjuk az okokat, a hangsúlyok, a félelmeink, a kifogásaink mind máshogy, más súllyal szerepelnek a képletben. És nem is biztos, hogy ez hiba, bár abban a régi mondásban sok igazság van, hogy az a gondolkodás, ami eljuttat egy bizonyos probléma kialakulásához, nem valószínű, hogy képes lesz meg is oldani azt. Ilyenkor persze a kívülről érkező tanácsok megfogadása volna a jó megoldás. De ez, különösen ha csak komolyabb odafigyeléssel megvalósítható elemeket tartalmaz, amelyek mondjuk régen rögzült szokásaink megváltoztatására irányulnak, na, ez az ami nehéz...

Mostanában egyre többször fordul elő velem, hogy azon veszem észre magam, hogy szinte pontosan ugyanazokkal a történetekkel, ugyanazokkal a problémákkal szembesülök, két teljesen külön nézőpontból. Tehát mondjuk valakivel nézeteltérésem támad, mert mondjuk túl türelmetlen, vagy épp túl lelkes vagyok, és a következő pillanatban arra jövök rá, hogy ugyanezt tapasztalom egy másik ember velem szembeni viselkedésével kapcsolatban. Egy újabb keletű ismerős esetében mondjuk kevésnek tartom a kommunikációt, felrovom, hogy miért nem figyel oda rám sűrűbben és jobban, miért nem szán rám több időt, a következő percben pedig azon kapom magam, hogy egy másik korábbi ismerős, vagy rokon kommunikációjában pont ezt kapom/látom a másik oldalról, épp ugyanezt rója fel nekem. A hibák, amelyeket az első esetben én követek el, - hogy nem adok időt és teret másoknak, és nem fogadom el, hogy bizony az odafigyelés, vagy akár a szeretet és annak kimutatása nem kierőszakolható dolog, és semmiképp sem olyasmi, ami alanyi jogon 'jár' nekem - visszaszállnak rám, ugyanezeket tapasztalom a másik esetben is fordítva, velem szemben.

És persze miután azért gondolkodós fajta vagyok, ilyenkor egy idő után rá is döbbenek, hogy igazuk van. Mindenkinek. Mondjuk az új keletű barát elmondja, megírja mit gondol erről. Én meg, olvasva a sorait azt érzem, ezeket a kapott gondolatokat simán küldhetném is tovább az én viselkedésem kritizáló számára.  De azt hiszem, igazából itt mindkét esetben nekem kell változtatni. És mindkét esetben a türelem a kulcs szó. Türelem ahhoz, hogy az első esetben kialakulhasson valami, és türelem kell a másik esetben a türelmetlenek elfogadásához is. Hmm... Bár sok mindent máshogy gondolok, mint mondjuk a két éve írott 'önfejlesztős' írásaimban, de azért néhány dolog megmaradt. Például azt most is tartom, hogy senkit nem lehet megváltoztatni. Csak magunk fölött van hatalmunk, és ha mi változunk, az hatással lesz másokra is.

Nem egyszerű házi feladat. De hát nem is volna izgalmas, ha egyszerű volna...