Ez a hirtelen felindulásból elkövetett írás egy, a facebook üzenőfalamon megjelenő panaszkodó poszt hatására született. Pontosabban nem is a konkrét megjegyzés okán, hanem inkább a miatt, mert az utóbbi időben többektől több hasonló beírást olvastam.
Szóval arról van szó, hogy a városból (konkrétan ugye Budapestről) a 30-50 km távolságban található kisebb településekre költöző barátok és ismerősök panaszkodnak arra, hogy a kerítésük mellett mezőgazdasági munka folyik, traktorral, kombájnnal, repülővel trágyáznak, aratnak, permeteznek. Ugyebár általában friss parcellázásokon épült új házakról beszélünk, tehát a jelenleg már beépített területeken akár csak 3-5 éve még kukorica meg napraforgó sárgállott, és persze a telkek mellett továbbra is szántók fekszenek. A kiköltözött népek meg panaszkodnak, hogy nem nyithatnak ablakot, nem tudnak az udvaron teregetni, meg mi lesz a gyerek homokozójával, és különben is micsoda dolog hogy egyáltalán permeteznek. Az utak sarasak a traktorkerekek által odahordott földtől, és mindez akár hétvégén is keseríti az életüket...
Vidéki chemtrail...
Én meg – amúgy szintén Pestről kiköltözöttként – ilyenkor szoktam eltakarítani ezen posztok íróit az hírfolyamomból. Mert az, hogy ezek a népek fordítva ülnek a lovon, az egy dolog. De hogy ezután még az én saját hírfolyamomban kell olvasnom a panaszáradatukat, hogy szegény fordítva megült ló az orruk alá szellent, és követelik, hogy azonnal dugózzák be emiatt a ló fenekét (minden lóét, az egyszerűség kedvéért), szóval az már azért sok.
Az én, - mondjuk úgy, idealizált - elképzelésem szerint régen vidéken azok laktak, akiknek ott volt dolguk. Földművesek, gazdálkodók, hagyományos értelemben vett parasztok. És minden vidéken lakó termelt és gazdálkodott, még azok is, akik igazából a ’szolgáltatási szektorban’ dolgoztak, kereskedők, kocsmárosok, vagy épp sírásók voltak. Mindenkinek volt földje, voltak jószágai. Ismerték a vidéket, tudták mire számíthattak, és nem lepődtek meg, ha a trágyázáskor trágyaszag volt, eső után meg sár…
A városban meg épp azok éltek, akik nem akartak/tudtak/vágytak a földdel foglalkozni. Ők járhattak szép cipőben a kövezett utcákon. És persze trágyaszag helyett szívhatták a széntüzelés bűzét, valamint vehették a piacon az ennivalót.
Ma viszont, aki megteheti, megtartja a városi munkáját és keresetét, és elköltözik az agglomerizációba, mert az még mindig trendi. Mindig jó a levegő, állandó a madárcsicser, és lesz saját fű, meg fa, meg paradicsom… Pont, mint a ’Country Life’ magazinok képein.
De a vidékről, a mezőgazdaságról nem tudnak semmit, és igazából nem is érdekli őket. Sőt, ha van némi kellően modern környezetvédelmi és főképp BIO indíttatásuk, akkor még azt is gondolják, hogy náluk aztán még a levéltetvek is boldogok lesznek, egy szem vegyszert nem használnak majd, és azt is gondolják hogy ezen nagyszerű ideához 100 mérföldes körzetben mindenki örömmel csatlakozni fog. Úgy gondolják, a VIDÉK egy nagy zöld ’kívánság-gép’, ahol mindent megkapnak, amit elképzelnek, és az összes negatívum maximum a távolság lehet.
Maga a paradicsom, mi? Hát, lehet az is, de ehhez mi is kellünk, nem csak a táj...
Aztán amikor kiderül, hogy mégsem így van, akkor már késő. Mert ugye akik nem csak laknak vidéken, hanem ott (és abból) élnek, bizony sok mindent máshogy látnak, erre hamar rádöbbenhetnek a naiv telepeseink. Mert vidéken lakni ugyan valóban jó, de abban nem vagyok biztos, hogy jobb mint mondjuk a városban. Inkább csak más. Mások az előnyei, mások a hátrányai, ez nyilvánvaló. De vannak hátrányai. Aki képes elfogadni ezeket, sőt akár képes a hátrányokat is örömmel, de legalább érdeklődéssel, elfogadással szemlélni, az alighanem szeretni fogja. Aki azonban a városban is csak a koszt és a kutyakakis járdákat veszi észre, az valószínűleg vidéken is a negatívumokba fog belefutni, azok fogják zavarni. (Ezen a vonalon tovább morfondírozva persze hamar eljutunk a belső béke szükségességéhez, és oda is, hogy ha belül békében élsz magaddal, akkor mindenhol megtalálhatod a helyed. De most nem erről akartam írni ám.)
De mindegy is. Most látom, ez a poszt is arra lyukad ki, hogy a gondolkozás és a belátás képessége bizony kiveszni látszik az emberekből. Igazából azzal lehet a legnagyobb gond, hogy sokan nem tudják, hogyan is működik a világ. Ennek esetükben számtalan összetevője lehet, kezdve attól, hogy egy átlagos vidéki község önkormányzata mennyi (milyen kevés!) pénzzel rendelkezik, (mennyiből tud mondjuk infrastruktúrát fejleszteni) egész odáig, hogy vajon hétmilliárd embert hogyan is lehetne bio elvek szerint etetni… Az egész megint csak arról szól, hogy kicsit gondolkozni kéne, a dolgok másik oldalát is megnézni.
És akkor lehet, hogy többeknek sikerülne menetirányban helyet foglalni a lovon, mások meg esetleg idejében rádöbbennének, hogy nem is való nekik egy ló…
Nekem meg nem kéne buta bejegyzéseket olvasnom a facebook hírfolyamomban.