Mint már írtam itt a blogon, nagyon kedvelem a 20. század elejének Amerikájából, azon belül is leginkább New Yorkból származó zenéket, az akkori hangulatot bemutató filmeket, sőt, újabban a kort idéző tárgyakat is. Az azóta a város védjegyévé vált épületek, hidak jó része abban az időszakban épült. Ezek között jó néhány olyan épület van, amelyek építésének története bővelkedik a megírásra érdemes eseményekben. Ezek némelyike talán még itt, a világ másik végén, az építés után vagy 100 évvel is érdeklődésre tarthat számot.
New Yorkról szólva általában Manhattanra gondolunk. Bár a város (New York City) jóval nagyobb, magában foglalja a 'külső kerületeket' (the Outer Boroughs) vagyis Bronx, Brooklyn, Queens és Staten Island területeket, de Manhattan szigete az igazi New York, itt rengeteg valóban ikonikus épület található, és persze a filmekben is ezeket látjuk a legtöbbször. És ha már sziget, akkor persze híd is kell. New Yorkban van is pár, szám szerint kilenc, és még jó néhány alagút is. Azonban számomra igazán 'nyújorkinak' a Brooklyn- és a Manhattan Bridge számít. Ezekről írok most pár sort:
Brooklyn Bridge
A Brooklyn híd az Egyesült Államok egyik legrégibb függőhídja, Manhattan szigetét köti össze Brooklynnal. A világ első acélkábeles függőhídja volt, és 1903-ig a leghosszabb. Először New York és Brooklyn híd-ként említették, 1915-ben kapta hivatalosan a Brooklyn híd nevet.
Kábelháló tartja a hidat. A négy főkábel végeit mélyen a két part talajába ágyazták. A két 84 m magas hídoszlop közötti távolság 486 m, ezek akkoriban a város legmagasabb pontjai közé számítottak. Homokkőből, gránitból és Rosendale cementből építették neogótikus stílusban.
A terveket a német származású John Augustus Roebling, a kor híres hídtervező mérnöke készítette. Az építést megelőző helyszíni mérések közben Roebling megsérült, amikor egy éppen kikötni készülő komphajó meglökte a vasoszlopokat, melyek összezúzták lábujjait. Amputálni kellett a sérült részeket, de a beavatkozás ellenére Roebling néhány hét múlva tetanuszban meghalt. Az építkezés 1870. január 3-án nélküle kezdődött, fia, Washington Augustus Roebling vette át az irányítást.
A pillérek építéséhez 3000 tonna tömegű túlnyomásos keszonokat eresztettek a folyóba. Ezek 24 méter mélyen voltak beágyazva a manhattani oldalon, és 13,5 méterre a brooklyni oldalon. A keszonok gyakorlatilag a hídpillérek alapjaival egyező méretű, túlnyomásos kamrák voltak, ahol a pillérek alapozását és szerelését készítették el. A túlnyomásra azért volt szükség, hogy kívül tarthassák a vizet, így hozzáférve a talajhoz. Az itt dolgozó munkások élete a keszonokban szörnyű volt, a tüzek, robbanások és a keszonbetegség 27 ember életét követelte. (A túlnyomás miatt baj esetén sem lehetett gyorsan elhagyni a keszonokat, csak zsilipeken keresztül, megfelelő, fokozatos nyomáskiegyenlítés után.)
És hogy ez nem csak a munkásokra jelentett veszélyt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az építést irányító Washington Roebling 2 év múlva keszonbetegség következtében részlegesen lebénult. Ekkor felesége, Emily Warren Roebling lépett a helyére. Ő 11 éven keresztül közvetített főmérnök férje és az építkezésen dolgozó mérnökök között. Közben Emily férje segítségével felsőfokú matematikát és szilárdságtant tanult. Megismerkedett a hídépítés- és a kábelgyártás technológiájával is. Akkoriban még nem vették figyelembe az aerodinamikát, és nem végeztek szélcsatorna-vizsgálatot, pedig mint később kiderült erre a függesztett/feszített szerkezetű hidak tervezésekor igen fontos odafigyelni. Szerencsére a Brooklyn híd nyitott vázszerkezetét kevésbé érintik az időjárással és a széllel kapcsolatos aerodinamikai problémák. Ráadásul Roebling a szükségesnél hatszor erősebbre tervezte a hidat. Ennek köszönhetően áll még mindig a Brooklyn híd, bár J. Lloyd Haigh beszállító a tervekben szereplőnél gyengébb minőségű acélból gyártotta a kábeleket. Ez a mulasztás csak a kábelek felszerelése után derült ki. Az építést irányító fiú, Washington Augustus Roebling megállapította, hogy a híd csak négyszer erősebb a szükségesnél. Ezért további 250 kábellel erősítették átlós irányban a hidat, melyek a hídoszlopokat és a hídpályát kötötték össze. Később kiderült, hogy nem lett volna erre szükség, de megtartották, mert emelte a híd esztétikáját. A tervező szerint a híd soha nem szakadhat le.
Az alkotóit ilyen jó étvággyal fogyasztó hidat végül 1883. május 24-én adták át. Az ünnepségen több ezer ember volt jelen, korabeli beszámolók szerint a folyót teljesen beborították a kíváncsiskodókat szállító hajók. Chester A. Arthur elnök és Emily Warren Roebling mentek át először a hídon, majd Franklin Edson New York polgármestere következett, miközben az ágyúk díszlövéseket adtak le. A Brooklyn felé eső hídoszlopnál Seth Low, Brooklyn polgármestere köszöntötte őket. Az első napon 1800 jármű és több mint 150000 személy haladt át a hídon. Chester A. Arthur elnök felkereste otthonában Washington Augustus Roeblinget, és kezet fogott vele. Roebling este fogadást adott házában a híd megnyitása alkalmából. A hídoszlopba vésték John Augustus Roebling, Washington Augustus Roebling és Emily Warren Roebling nevét.
1883. május 30-án, egy héttel a híd átadása után az a hír terjedt el az átkelő gyalogosok között, hogy a híd le fog szakadni. Az emberek pánikszerűen menekültek, és 12 gyalogost halálra tapostak. Az ezt követő időszakban viszonylag kevesen használták a hidat, bár a félelem idővel alábbhagyott. Majd egy év telt el, amíg 1884. május 17-én a híres P. T. Barnum cirkusztulajdonos produkciója eloszlatott minden kétséget. A zseniális üzleti érzékkel rendelkező Barnum, az előadások reklámozására bemutatta a cirkusz fő attrakcióját, a 21 elefántot, melyek Jumbóval az élen átsétáltak a Brooklyn hídon.
Manhattan Bridge
A Manhattan híd is függőhíd az East River felett, mely összeköti Manhattan alsó részét (Canal Street) Brooklynnal (Flatbush Avenue). Ez volt az utolsó függőhíd, melyet az East River alsó részén építettek (korábban a Brooklyn híd és a Williamsburg híd épült meg a közelben). A híd legnagyobb fesztávolsága: 448 m, a függesztő kábelek hossza: 983 m. A teljes hossz: 2089 m
A híd 1909. december 31-én készült el, tervezője az a Leon Moisseiff, aki később a hírhedt Tacoma Narrows hidat tervezte, mely 1940-ben egy szélviharban összeomlott. (Ugyebár a már említett aerodinamika...) Azonban a Manhattan híd más technológiával készült, úttörőként a kor függőhídjai között, ugyanis itt már alkalmazták Josef Melan osztrák mérnök 'deflection theory' elméletét. Az új elmélet szerint a hosszú függőhidak stabilitása úgy is megvalósítható, ha a hídpálya maga is teherviselő elemként, a feszítő kötélzettel kiegyensúlyozva épül meg. A híd felső szintjén négysávos autóút van. Az alsó szinten három sáv, plusz négy földalatti vasúti pálya, egy gyalogos járda és egy kerékpársáv található. Az eredeti gyalogosjárda hosszú ideig zárva volt, néhány éve nyitották újra. A híd átadásakor a sínpályák még nem csatlakoztak a város metróvonalaihoz, hanem önálló villamosjáratok használták azokat. Az eltelt évek során rengeteg változás történt a híd kötöttpályás közlekedésében, hiszen a város közlekedése és persze a metróvonalak is folyamatosan változtak és fejlődtek. A pályákat használták vasúti közlekedésre is. 1956-ban komoly felújításra került sor, mert a különböző szerelvények eltérő súlyú kocsijai meggyengítették a híd szerkezetét. A hídon zajló kötöttpályás közlekedés ma is sok vitára ad okot a különböző ellenőrző és üzemeltető hatóságok között, a sínpályák némelyike időszakosan lezárásra is kerül.
Miután a hidat átadták a forgalomnak, 'Carrère and Hastings' építészeti cég tervet adott be a városnak, hogy a “Szép város” mozgalom keretében a híd manhattani bejáratánál egy díszes építmény “köszöntse” a hídra lépőket. A képen is látható diadalív és oszlopsor 1915-re készült el. Számos alkalommal tervezték az építmény eltávolítását, de végül 2000-ben restaurálták és megmaradt.
Eddig a két híd története.
Jómagam persze minden hídnak nagy barátja vagyok, és nem csak a két partot összekötő, valós és szimbolikus hasznuk és jelentésük miatt. Hanem mert fantasztikus fényképeket is lehet készíteni róluk. Már csak ezért érdemes volt megépíteni őket...
