Ennek a posztnak eredetileg a 'Realitás vagy mainstream?' volt a címe. De, ahogy az időnként lenni szokott, írás közben más címet adott magának.

Nem tudom ki hogy van vele, de én bizony úgy veszem észre, manapság a csapból is (de a facebook-ból biztosan) a szeretet, a pozitív attitűd, a mások iránti megbecsülés és elfogadás eszméje folyik, mit folyik, egyenesen árad. 20 facebook üzenőfali bejegyzésből tuti hogy legalább 10 a fenti szempontokat hirdeti. Szeretet, békesség, harmónia... ezek a modern kor internetes hívószavai. (Kivéve persze az aktuálpolitikai témákat, ott tilos a megértés, vadászidény van egész évben.) Számomra mindig is visszás volt ez a nagy szeretet és megértés ami - ezek szerint - körbevesz bennünket. Egyfelől ugye az utcán, az életben, vagy pláne a tévékben, a híradásokban messze nem ez köszön vissza. Másfelől viszont - és ez ami igazán fontos - önmagában is természetellenesnek tűnik.  

Aki hozzám hasonlóan Darwin tanainak követője, és a világot egy folyamatosan fejlődő, végtelenül komplex, de ugyanakkor nagyon is egyszerű szabályok alapján működő egésznek tekinti, hamar rájön, hogy bizony ezek közé a szabályok közé az önmagáért való szeretet és a jóság nem igen fér oda. Azt gondolom soha nem is fért, csak korábban (értsd: a modern ember előtt) ezt nem is hiányolta senki. 

A világ a boldogulásról, a túlélésről, az adott egyed, család, törzs, faj fennmaradásáról, a konkurensek legyőzéséről szól. Ha nem így volna, nem volnánk most itt, és nem olvasnánk ezt a képernyőn. 

Persze azt lehet mondani, hogy a fejlődés most jutott el odáig, amikor elszakadunk a hús és vér világától és mindenféle éteri tisztaságra és jóságra törünk. Mondják/írják is ezt sokan. De ez körülbelül annyi realitással bír, mintha úgy döntenénk, hogy mostantól hamburger helyett inkább levegőt fogunk enni. (Ezt is teszik persze páran, de ők kiselejteződnek hamar, most nem kell velük foglalkoznunk.) Lehetséges, hogy van ilyen irány is az emberiség fejlődésében, hiszen például a legyőzött ellenséget már nem esszük meg, sőt, már a fejüket sem tűzzük ki a kapu mellé egy karóra, de biztos, hogy nem ilyen gyors, és nem ilyen célzatos. Azt gondolni, hogy épp most jött el ennek az ideje (nem tegnap, nem holnap, pont most) végképp balgaság.

Az ráadásul szintén megérne egy külön értekezést, hogy a nagy hangon hirdetett „jóság” pontosan mit is jelent. Hiszen nincs - és nem is lehet - általánosan elfogadott terminológia ennek meghatározására. Az idő előrehaladtával folyamatosan változik, hogy mit tartunk jó cselekedetnek. Ráadásul, akár csak napjainkban is igen nagy különbség lehet a különböző népek, népcsoportok ilyen irányú gondolkodásában. Néhány száz, pláne néhány ezer évvel ezelőtti eleink a mi felfogásunk szerint igen gonosz dolgokat műveltek, miközben a saját hitrendszerük alapján tökéletesen elfogadható, sőt, nemes módon viselkedtek.

Na. És hogy ez most miért jutott eszembe? Olvastam pár könyvajánlót, amik kapcsán végig gondoltam hogy nekem melyek is a kedvenc idézeteim. És arra jutottam, hogy ezek üzenetei bizony nem tartoznak a most mainstream-et képző fenti pozitív gondolatok sorába. Mindig is lenyűgöztek a kellően racionális hozzáállást tükröző művek. Akár Traven művei a mexikói indiánok rabszolgaságáról, akár Vonnegut éleslátó sorai. A lényeg mindben a realitás. Nem eszmék, nem fényes égbolt, nem jobban teljesítés. Realitás.

Az alábbi idézetek például nagy kedvenceim, mindkettő Mario Puzo egy-egy művéből való. Lehet hogy sokan immorálisnak tartják őket, pedig egyszerűen csak igazak.

A 'Sziciliai' című regényéből való az alábbi pár sor:

Tanulni akarsz, igaz? Nohát, akkor figyelj. Az ember első és legfontosabb kötelessége: életben maradni. Aztán jön az, amit becsületnek szokás nevezni. Ezt a becstelenséget vagy tisztességtelenséget, ahogy te mondod, én készséggel vállalom. ...úgy alakítsd az életed, hogy ne hős legyél, hanem eleven ember. Idővel a hősök kissé ostobának fognak tűnni...

Érdekes ugye? Mondjuk, amikor a szabadságharcról tanultunk, mintha nem ezt hallottuk volna...  A másik kötetből, a Mamma Lucia-ból pedig most épp ezek a sorok ugranak be:

Ez az ember azt hiszi, hogy csak azért, mert keményen dolgozik, becsületes és nem szegi meg a törvényt, semmi sem történhet vele. Ostoba ember. ...itt demokrácia van, és a padrone nem olyan erős. Itt elmenekülhetsz a sorsod elől. De fizetned kell...

Na most. ez a két kis idézet persze nem kapcsolódik közvetlenül a poszt témájához. És mégis. A poszt apropóját adó pozitív gondolatok sokakban mindenre kiterjednek, a fennálló jogrendre, a jogállamiságra, az élet minden területen való működésére. És ha ellentétet, ütközést találnak a világnézetük és a valóság között, akkor általában azt gondolják, hogy a világ bolondult meg, vagy az adott esemény rossz és hibás... azt gondolják, romlott a politikai rendszer, inkorrekt az igazságszolgáltatás, gonoszak a gazdagok, összeesküvést szőnek a háttérhatalmak...

Pedig a világ csak világ, és az események csak események. A gondolkodás, a hozzájuk való viszony, a működésük felismerése ami számít, ez pedig csak rajtunk áll. Az egésszel kapcsolatban azt látom, hogy azok az emberek akik folyamatosan osztogatják a fent vázolt pozitív üzeneteket mondjuk a facebookon, folyamatosan egyre távolabb kerülnek a realitástól. Egyre nagyobb szakadék fog tátongani a mindennapi valóság és az általuk keresett és vágyott (valójában persze nem is létezhető) tiszta és szeretetteli világ között. Márpedig ez nem viszi jó irányba Őket, ebben biztos vagyok. Azt gondolom, tovább jutnának, ha el tudnák fogadni az életet a maga valójában. Ha megismernék és elfogadnák a törvényeit. Aztán kihasználnák azokat. A szeretet, vagy mondjuk az igazság csak fogalmak, amelyeket mi alkottunk. A világ ezzel nem törődik. Fel kell ismerni hogy működik, és élni kell benne. 

Félreértés ne essék, nem tartom a világot különösebben gonosz (ez amúgy szintén abszolút relatív fogalom) helynek. Egyszerűen van, és működik. Az erős megmarad, a gyenge elbukik. A gazdag boldogul, a szegény nem. A nyúl akkor marad meg, ha sikerül a legjobb futóvá, vagy a legjobb rejtőzködővé válnia. Ha arról álmodozik, hogy milyen ideális lesz az az új világ ahol nem lesznek ragadozók, akkor megeszik. A ragadozó akkor marad meg, ha sikerül a legtöbb nyulat elkapnia a legkevesebb munkával. Egyszerű szabályok, évmilliók óta működnek. A világ nem ideális hely, és soha nem is lesz az. De annak, aki elfogadja a meglévő szabályait és kihasználja a lehetőségeit, esélye van boldogulni benne. 

Azt is tapasztaltam amúgy már sokszor, hogy az ilyen jellegű eszmefuttatásom sokan kissé idegenkedve tekintik. Miközben mindenki hoz a mindennapjai során morális szempontból támadható kisebb-nagyobb döntéseket, mindenki tesz apróbb engedményeket ha az élet úgy hozza, azért ezt nyíltan deklarálni nem igen akaródznak. Ez persze épp arra bizonyíték, amit itt írok. Az elméleti tisztaság és a gyakorlati valóság között bizony egyre táguló szakadék nyílik, ami nyilvánvalóan problémákat okozhat.

Érdekes amúgy belegondolni, hogy az életünk mennyi részén hozna gyökeres változásokat, ha az emberek elkezdenének reálisan, a valós folyamatokat és ok-okozatokat figyelembe véve gondolkozni. Soha többet nem tudna megvezetni egyetlen furmányos politikai lózung, vagy választási ígéret. Még az is lehetséges, hogy fonák módon sokkal hamarabb kerülnénk a sokak által vágyott "szeretet uralta" világ közelébe. Hiszen a realitásokkal való szembenézés az emberek viszonyait is megváltoztatná. A konfliktusok nagy része - a szakszervezetektől a zöldekig - arról szól, hogy a felek a saját nézőpontjukat tekintik mérvadónak, és egyáltalán nem foglalkoznak a többi körülménnyel, a lehetőségek realitásával. 

Lehet hogy itt volna az ideje a szeretetet ábrázoló zászlók összehajtogatásának, és inkább kéne csinálni egy csomó realitás feliratú zászlót. 

Ui.: A kép persze a Swordfish (Kardhal) című Travolta moziból való. A film nem feltétlenül kerül be minden idők legjobb mozijai közé, de Travolta filmbeli karakterének indító monológja, amelyben a realitást hiányolja, épp passzol a poszt témájához.