Ez ugyan egy régebbi szösszenet, de most paprikaszedés közben eszembe jutott, és megkerestem. Eredetileg egy facebook bejegyzésnek készült. Anno igazából az erre a bejegyzésre jött visszajelzések hatására jutottam el oda, hogy talán újra kéne blogolni. Az igazság az, hogy nem mindig vagyok ilyen feledékeny és szétszórt, de majd összeszedem - illetve szétszórom - magam, a közönségért ugyebár mindent... 

Szóval a múltkori történet:

"Ti is öregszetek?

Az előbb eszembe jutott, hogy csinálok gyorsan egy rántottát, amibe teszek egy felkarikázott, huncutul tekergő, hosszúúú csípős ceruzapaprikát, ami most itt terem, mert ültettem, mert megtetszett a képe a magos zacskón, és úgy tűnik szeret itt lakni, elég sok lett belőle.
Elindultam a kertbe, de közben eszembe jutott, hogy kéne egy kés. A zsebkés viszont a gardróbban volt a nadrágzsebben az emeleten, úgyhogy inkább a konyhából szereztem egy kis kést. Elindultam tehát megint. De utamat állta az autó, amelyik kint maradt a mosás/takarítás után szikkadni, gondoltam, beállok vele a garázsba. Vissza is jöttem a kulcsért. Kimegyek, beleülök, beállok a garázsba. Közben szól a zene, mert ugye az a gyújtásra elindult. Hát ülök és hallgatom, közben még egyszer áttörlöm a műszerfalat, mert porosnak tűnt. És a lifegő napellenzőt próbaképp kitámasztom a nálam lévő kiskéssel... Aztán a bejárós macska (Pracli a neve) felugrik a párkányra, és rám nyávog, erről bekattan hogy éhes lehet, hiszen ő nem eszik a többivel egy tányérból... Hát, kiszállok, mondom neki hogy "gyere be, kapsz vacsit" el is indultunk befelé, de közben motoszkált a fejemben, hogy mintha akartam volna eredetileg valamit. Aztán a lépcsőnél eszembe jutott hogy paprikát akartam. De a macskát mégsem lehet becsapni, úgyhogy bejöttünk, kapott enni, aztán kimentem paprikáért. Ahol is kiderült, nincs késem... 

Ekkor leültem kicsinyt gondolkozni, hogy hol hagyhattam, aztán beugrott hogy a napellenző mögött... Azóta azért már lett paprikás rántottám, bár most ahogy írom nem vagyok biztos abban, hogy a kiskés MOST hol is van. Megyek is, és meglesem."

Eddig az idézet. És bizonyítékképpen, hogy azért holnaptól sem maradunk alapanyag nélkül, egy mai adalék:

A facebookon láttam reggel (fél szemmel, még kávé előtt), hogy kedvenc unokatesóm férje születésnapos. Később véletlenül össze is futottam vele, és mondtam amit ilyenkor szokás... Nem szólt semmit. Persze aki ismer az tudja hogy az én füleim inkább díszként szolgálnak csak, esetleg majd a szemüveget fogják tartani, ha végre elmegyek csináltatni egyet. Tehát akár tiltakozhatott is volna, az se biztos hogy segít. :) Szóval a lényeg az, hogy az előbb rápillantok a facebookra megint, és rádöbbentem, mintha kicsit elnéztem volna a generációt, nem a férjnek, hanem az apósnak van szülinapja. Pedig a vezetéknév stimmelt. Viszont most már legalább tudom, mire való a keresztnév...