Megint este lett, valami blogbejegyzés kellene... Napközben sok minden eszembe jutott mint téma, talán túl sok is...  Az első volt egy elmélkedés a "minőség" fogalmáról. Ez amúgy visszatérő fixa ideám, már többször neki gyürkőztem a megírásának, de elég összetett a téma, és rém sok megközelítésben lehetne előadni. Persze nem véletlenül jutott eszembe, hanem egy rövid beszélgetés hatására, illetve az azt követő „átgondolás” okán. Többedszer sikerült rádöbbennem, hogy vannak emberek, akik a minőség fogalmát teljesen máshogy értelmezik, mint én (már feltéve, hogy értelmezik egyáltalán). Hát, most nekiugrok, bár az időhiány és a terjedelem okán az ezzel a témával kapcsolatos nyűgjeim csak nagyon kis részét tudom a nagyérdemű elé tárni.

Az van, hogy én bizony általában minőség függő vagyok, vagyis a legtöbb beszerzésemnél gondolkodás nélkül hajlandó vagyok némileg többet fizetni egy általam az adott termékkel kapcsolatban képződő hit - vagyis hogy az adott termék valóban jobb mint a többi - miatt. Ez az élelmiszerektől a faipari szerszámokon át a hifi komponensekig mindenfélére érvényes. Persze a pénztárca korlátozó tényező, pláne mostanában. És bár én is ismerem a sokszor előbukkanó intelmet, miszerint „aki ad magára,  az nem vásárol kommersz terméket, és a minőség mindig többet KELL jelentsen mint a mennyiség” de ez a dolog azért jóval összetettebb ennél.   Mindenesetre törekszem a cél felé. Természetesen minden esetben meg vagyok győződve arról, hogy az adott termék valóban jobb, legalábbis a magasabb árral arányban áll a minősége. Az nyilván változó, hogy ki, milyen területen és mennyire márkafüggő. (Persze a márkafügés nem is ugyanaz mint a minőség iránti elkötelezettség, de ez megint simán megtöltene egy külön posztot is akár.) Én ugyebár dolgoztam eleget mondjuk autóalkatrész vagy épp kenőanyag területen, tehát van némi képem arról, két fékbetét vagy épp motorolaj között mekkora valós különbség lehet, és persze tudom milyen valódi fejlesztési, műszaki és tudás béli háttér áll egy-egy jó  termék mögött. De ugyanígy viszonyulok a legtöbb más termékhez is.  Márka (vagyis az előzőek alapján inkább minőség) -hű vagyok például élelmiszerek terén is, itt ráadásul működik a „jót vagy inkább semmit” mentalitás. (Inkább veszek 15 deka valódi sajtot, mint 30 deka sajtnak nevezett valamit…)

És akkor itt jön be a képletbe az ár.  Aki valamelyest informált a minket körbevevő világ „dolgairól és viszonyairól” azért sok mindenre rájöhet magától is, még ha nem az adott iparágban szerezte is a diplomáját. Nálam - műszaki érdeklődésű lévén - elég hamar be szokott kattanni hogy egy nagyon alacsony árú terméknél automatikusan elkezdem összeadni a felhasznált anyagok és a kereskedelmi árrések összegét. Mondjuk egy 6999.- forintért árult DVD játszónál, vagy épp sarokcsiszolónál azért hamar  elfogy a termék „feloszható” ára, elég ha levesszük a kiírt árból az áfát és a kereskedői árréseket. Hamar oda jutunk, hogy az egész műszaki tartalom annyit ér mint egy marék csavar a sarki boltban. (Tudom azon is van áfa és árrés, rendben. Legyen két marék.)  Van nyilván még rengeteg összetevője egy ilyen számításnak, de akkor sem gondolom, hogy egy ennyire nyomott árú terméknek bármi keresni valója lehetne bármilyen háztartásban…

És itt van a problémám fő oka szerintem. Sajnos sok ember teljesen reálisnak gondolja, hogy mondjuk 3-4 napi keresetéből tud venni egy átlagos merőkanálnál bonyolultabb tartós (bah!) fogyasztási cikket. (És ebben a hitében persze megerősítik a reklámújságok fő oldalain található hirdetések.)  Ebből aztán a következtetést vonja le, hogy minden ennél drágábban beszerezhető hasonló funkciójú termék pusztán túlárazott, szemfényvesztő huncutság. És akkor itt célnál is vagyunk! Ez az a mentalitás aminek hallatán ott helyben meg szokott ütni a guta. Mert lehet azt mondani, hogy a mai fogyasztási társadalom így, meg a most divatos kereskedelmi struktúrák úgy, hogy a rengeteg reklám befolyásolja és átalakítja a fogyasztók igényeit és gondolkodását. De a józan paraszti ész továbbra sincs betiltva, elméletileg akárkinek a rendelkezésére is állna. Vagy legalább kérhetne kölcsön valakitől. Akkor meg miért nem használják? Miért gondolja bárki, hogy lehet kapni kenyeret amelyik olcsóbb mint az azonos súlyú liszt, vagy egy szerszámot amelyik olcsóbb mint az azonos mennyiségű vashulladék? És felsorolás persze végtelen lehetne… (Mondjuk kedvenceim a 15 vagy akár 19 ezres kerékpárnak látszó tárgyak sokasága.). És ilyenkor szoktam elkezdeni elmélkedni azon, hogy vajon mondjuk 1892-ben hány havi keresetéből tudott venni egy ember a vásárban egy vasvillát vagy egy ágyat vagy egy baltát? (Tudom a technika fejlődik, persze, de ha már itt tartunk, egy közepes méretű Fiskars balta áráért épp most lehet kapni három sarokcsiszoló gépet, vagy egy az említett, kerékpárnak tűnő tárgyat. Lehet fogadásokat kötni, vajon melyik fog tovább tartani? )

Persze itt már beugrik egy másik megközelítés, nevesül hogy az adott piaci viszonyok, vagyis a nyersanyag- és a munka költségeihez és persze a kereskedelmi árakhoz viszonyítottan is irreálisan olcsó, ergo már elviekben sem "igaz" termékeket hogy lehet egyáltalán gyártani és forgalmazni. Anno 120 éve a szögedi vásárban nyilván nem lehetett eladni egy olyan vasvillát ami aztán egy hónap használat után szétesik. Vagy maximum egy alkalommal, aztán a piac önszerveződő képessége (masszív földmívesek - parasztok, na -  ökleinek formájában) hamar helyes irányba terelte volna a megtévedt kereskedőt. De hát a mai modern világban ez sem ilyen egyszerű…  

(Ide passzol egyébként egyik kedvenc íróm, Mario Puzo Keresztapa regényfolyamának utolsó, már napjainkban játszódó regénye (Omerta a címe, mindenkinek melegen ajánlom), amely egyik záró mondata valami ilyesmi: "...ma már senki nem bajlódna titkos bűnszövetkezetek létrehozásával, mikor legális Kft.-k és részvénytársaságok keretén belül minden elképzelhetőnél több pénzt lehet megkeresni..." .)

Na, nem is folytatom most inkább. Az igazi bajom az, hogy van sajnos a környezetemben is olyan ember aki a fentebb vázolt elképzeléssel rendelkezik a „minőség” fogalmáról, vagyis azt vallja, bármi ami a reklámújságok akciós ajánlatánál drágább, csak lehúzás és átverés. És ez annyira borzasztó!

Amúgy ha valaki nem csak ilyen összevissza módon összedobált értekezést kíván olvasni a minőség fogalmáról, olvassa el Robert M. Pirsig-től a „A zen, meg a motorkerékpár ápolás művészete” című korszakos művet. Igaz, a cselekmény vezetése nem túl viharos, de rengeteg érdekes és értékes gondolat van benne, nem véletlenül vált amolyan alapművé az első megjelenése (1974) óta…