A rómaiak azt tartották, ahol a szelídgesztenye megterem, az ember számára ott a legjobbak az életfeltételek. Ez így talán túlzás, de ha úgy fogalmazunk, hogy ahol jól érzi magát a szelídgesztenye, ott jó lesz nekünk is, már közelebb járunk az igazsághoz. Az bizonyos, hogy a római légiók még az Alpokon keresztül is magukkal vitték a gesztenyét. De a rómaiaknál későbbi időkből is sok monda szól a szelídgesztenye meghonosodásáról. Vannak akik Beatrix királynéhoz kötik, aki a XV. században Itáliából hozta volna be, de van olyan Nagymaros környéki rege is, amely szerint az arrafelé termő szelídgesztenye-ligeteket maga Károly Róbert telepítette.

A valóság azonban az, hogy ez a gyümölcs őshonos a Kárpát-medencében. Kutatások alapján bizonyos, hogy a szelídgesztenye a tölgyerdők keveréknövényeként ősidők óta itt él. Amikor a tölgyfákat kivágták, a gesztenyefákat a termésük miatt általában meghagyták, így alakultak ki a nagyobb, egybefüggőbb gesztenyeerdők és -ligetek. A szelídgesztenye elég soká fordul termőre, a magról kelt példányok csak 12-15 éves korukban hoznak először termést. Cserében viszont a leghosszabb életű fáink közé tartoznak, optimális esetben akár 500-700 (!) évet is megélhetnek. (Kőszegen a Gesztenye utcában látható egy 500 éves gesztenyefa törzskorongja.)

A termést disznók táplálására épp úgy használták, mint fogyasztásra, a nagyobb szemű fajták őrölt terméséből készült 'tészta' néhány vidéken a kenyeret is helyettesítette. A szelídgesztenye fája bányafa és építőanyag volt, de faszénégetésre is használták. A levele alomnak kitűnő, s toll helyett még a múlt század elején is párnákba tömték. A gazdák termésüket messze vidékre vitték eladni. Szekerükön ott volt a gesztenyesütő serpenyő, s faluról falura járva sütötték a gesztenyét. A vasi gesztenyések eljártak Stájerországba, Sziléziába, a nagybányai gesztenyét pedig Déváig, Debrecenig hordták. Kassa még a 18. században is vámot szedett a gesztenyés szekerektől.

Több vidéken a gesztenyeszüret egyben a leányvásár időpontja is volt. Ezen a képen ugyan kevés a leány, inkább asszonyok láthatóak, de legalább van sok gesztenye. (A leányokat biztos eladták már...)

Mint látjuk, a szelídgesztenye régóta kedvelt növényünk. Ha valaki nem tudná, a bükkfafélék (Fagaceae) családjába tartozik. A Castanea nemzettség (ez a szelídgesztenyék tudományosabb neve) 13 faja él a mérsékelt égövi klímán. Magyarországon 1969-től indult el a modern, minősített fajták nemesítése, és az ezeken alapuló ültetvények létrehozása. A hazai nemesítés Dr. Szentiványi Péter nevéhez fűződik.

Manapság a gesztenye magas csersavtartalmú fája igen kedvelt alapanyag, zongorától kezdve hordókig sok minden készül belőle. Az igazán sokoldalúan felhasználható rész persze maga a gyümölcs, vagyis a gesztenye. Ebből Korzikán például sört készítenek, Piemont tartományban viszont gnocchi-t. De van ahol kávé- és csokoládépótlónak használják, ráadásul a gesztenye természetes édessége miatt ezeket az italokat utólag cukrozni sem kell. A nálunk ismert gesztenyepüré viszont magyar specialitás, a tejszínhabbal díszített édesség innen indulva lett a monarchia kedvelt csemegéje, a jelenlegi Ausztrián és Horvátországon kívül máshol nem is igen ismerik.

Gesztenyéből persze szinte végtelenül sokféle étel készülhet.

Kóstoltatok például már gesztenyés marhatokányt? És gesztenyés pontyrakottast? Gesztenyés csirkeburgert? Vagy legalább gesztenyefánkot?

Ezek az ételek ráadásul nem csak finomak és egészségesek. (Bizony egészségesek, igaz, a gesztenyének meglehetősen magas a szénhidrát tartalma, de nagyon jó kálium és magnézium forrás, és tartalmaz vasat, foszfort és rezet is. Ráadásul antioxidáns hatású, magas a vízben oldódó vitamin tartalma is.) Szóval ott tartottam, hogy ezek az ételek nem csak finomak és egészségesek, hanem roppant fotogének is, itt van néhány kép ízelítőül:

A zsályás borjúragú gesztenyével például így fest:

A gesztenyével göngyölt libamell pedig így:

Ez pedig a toszkán gesztenyelepény:

A gesztenyével töltött sütőtök pedig elsőrangú őszi eledel lehet, színében és ízeiben is maga az ősz...:

Mint a fentiekből látható, a szelídgesztenye valóban jó találmány. A gesztenyéről sokkal többet lehet és érdemes is megtudni az ebben a posztban található néhány pontnál. Ha kíváncsiak lettetek, netán gesztenyeszakértővé szeretnétek válni, vagy esetleg elkészítenétek néhány gesztenyés ételkölteményt, javaslom hogy olvassátok el a Cser kiadó könyvét, melynek címe - micsoda meglepetés! - A gesztenye. Szerzője Eisenstock Ildikó, és telis-tele van jópofa, kívül szúrós, de belül finom adattal, ráadásul vagy 100 oldalnyi receptet tartalmaz, a fenti, Csigó László által készített ételfotókat is innen vettem kölcsön. (Mert én sem ettem ám még gesztenyés csirkeburgert, de még csak zsályás borjúragút gesztenyével sem. Azonban ez meg fog változni már most a hétvégén.)

Ja, a könyv beszerezhető minden könyvterjesztő hálózatában, de a kiadó oldalán is, ráadásul ott kedvezőbb, kiadói áron.