Nagy kedvenceim Mario Puzo regényei. A legtöbben ezek közül persze csak a Keresztapa trilógiát ismerik, annak is a film változatát. (Az mondjuk külön posztot érne, hogy bármely találomra kiválasztott regény filmváltozata mennyivel szimplább és kevesebb az írott-nyomtatott változatnál...) Mindenesetre ez a film még a jobb adaptációk közé tartozik.

Puzo többi regényét már kevesebben ismerik. (Tucatnyi hasonló, a szervezett bűnözést legalább is érintő témájú regényt írt élete folyamán.) Valahogy mostanában kevésbé divatosak, pedig lehet, hogy most aktuálisabbak mint valaha. Ráadásul ezek között a regények között van jó néhány tényleg kiemelkedő darab, kezdve az egyik elsőként alkotott Mamma Lucia-tól a Keresztapa történeteknek szerves részét képező 'A sziciliai' vagy akár a már szinte napjainkban játszódó 'Omerta' című regényekig.

A képen középen áll Mario Puzo, két oldalán Red Buttons és Marlon Brando látható. 

Azt gondolom, mindenkinek el kéne olvasni ezeket a regényeket. És nem csak azért, mert jól megírt történetek, hanem azért is, mert bizony lehet tanulni belőlük. Persze a tanulságuk nem kifejezetten az, amit a ma divatos öngyógyítást hirdető és léleknemesítő 'new age' facebook guruk posztjaiban olvashatunk, de azt gondolom azoknál sokkal jobban alkalmazhatóak a valódi világban.

Nem minden olvasó tudja, hogy Puzo maffiatörténetei jórészt megtörtént eseményeken alapulnak. A Keresztapa vagy a szicíliai szereplői valós emberekről mintázottak, néha még a szereplők keresztneve is megegyezik a mintául szolgáló valós személyekével. A Keresztapa regényekben a Corleone cosca mintájául a hozzáértők szerint a New York-i Bonanno-család tagjai és az ő családjukkal történt események szolgáltak. A keresztapát, vagyis Don Vito Corleone-t a híres olasz-amerikai gengszterről, Joe Bonnano-ról mintázták, fia, Salvatore „Bill” Bonanno adta az alapot a trilógiában főnökké váló Michael Corleone karakteréhez.

Ő Joseph (Joe) Bonnaro, az igazi keresztapa. Készült életrajzi film is róla, (saját önéletrajza alapján) többek között Martin Landau főszereplésével.

Számos olyan jelenet van a könyvben, amely szinte pontosan ugyanúgy történt az életben is. Joe Bonanno csakúgy, mint regénybéli karaktere, meglehetősen konzervatív ember volt. Egész életében óvakodott attól, hogy részt vegyen a kábítószer kereskedelemben. Emiatt, akárcsak a könyvben, a valóságban is több összetűzés volt a családok között. A regényben Don Vito többször is elmondta, hogy politikus barátai támogatását azonnal elvesztené, ha drogokkal kereskedne. Márpedig ezek a politikai kapcsolatok a valóságban is léteztek, a család gyakran támogatott feltörekvő politikusokat, akik a támogatást szívességekkel és kedvezményekkel viszonozták. Bonanno ezt a fajta kapcsolatépítést rendkívüli tehetséggel végezte. Roosevelt elnök újraválasztásánál olyan sokat segített a kampányban, hogy az elnök személyesen köszönte meg neki ezt a gesztust. 

A regény és a film talán legnagyobb - de mindenképp legtöbbet idézett - jelenete, az a bizonyos lófejes jelenet, amikor a keresztapa ezzel akarja meggyőzni a romlott Hollywood-i producert, hogy adja a főszerepet keresztfiának, Johnny Fontaine-nek. (Aki aztán a szereppel Oscar díjat nyer a regényben.) A színésszé vált keresztfiú karakterét a mindenki által ismert énekes és színész Frank Sinatra-ról mintázták, akiről tudni lehetett, hogy kapcsolatban állt a maffiával, és ezt a tényt ő maga is sokszor elismerte. Kortársak szerint Sinatra igen dühös lett, amikor megtudta, hogy ő ihlette a filmbeli, nem túl okos énekes, Johnny Fontaine figuráját. Ugyanakkor egyesek azt állítják, hogy Sinatra-val valami hasonló eset történt a 'Most és mindörökké' című film szereposztásakor. A szóbeszéd szerint Sinatra a maffia nyomására kapta meg a számára később szintén Oscar-díjat hozó szerepet. 

A Keresztapa trilógia első részét megelőző időben, Olaszországban játszódó 'A szicíliai' című regény (amelynek végén felbukkan az államokba épp visszainduló Michael Corleone is) pedig gyakorlatilag egy regényesen megírt történelmi dokumentum. Hőse, Salvatore Giuliano létező személy, ahogy a regény legtöbb szereplője is jól beazonosítható. A mai megítélés szerint persze Giuliano sokkal inkább tekinthető gonosztevőnek, mintsem szabadságharcosnak, vagy egyfajta szicíliai Robin Hood-nak, ahogy a regényben szerepel. De az is igaz, hogy nehéz olyan szabadságharcost találni a történelemben, aki ilyen tekintetben képes kiállni az utókor tüzetes vizsgálatát. Úgy tűnik, szabadságharcosnak lenni már csak ilyen véres-gyilkolós szakma.

Az igazi Salvatore Guiliano. Nem sokkal élte túl e kép elkészültét, mindössze 27 éves volt amikor lelőtték.

De elkalandoztam, térjünk vissza az eredeti gondolatokhoz. Amit arról írtam a bevezetőben, hogy Puzo maffia-regényei bizony kezdenek egyre időszerűbbek lenni, az talán sokak szemében magyarázatra szorul. Ez nem politikai blog, de talán pártállástól és mélyebb politikai állásfoglalástól függetlenül is látható, hogy a klasszikus "jóléti társadalom" intézménye bizony mintha kezdene egyre kevésbé működni. Az már a mi külön pechünk, hogy mire igazából reményünk lehetne valami ilyesmi felépítésére, kiderül, hogy igazából ezen társadalmak kora bizony leáldozóban van. Lekéstünk róla, na. Hogy mi jön utánuk, az persze még nem tudható. Sok ezoterikus oldal szerint itt a változás kora, mindent el fog borítani a szeretet, meg az újjászületés, meg a boldogság. Hát, lehet. De én azt gondolom, jobban járunk, ha megpróbálunk tanulni a múltból, és összeszedni mondjuk némi racionalitást. Ezt alighanem jobban fogjuk hasznosítani. Márpedig ezekben a regényekben - dacára annak, hogy mégiscsak regények, vagyis felnőtteknek szóló mesék - rengeteg megszívlelhető tanulság és gondolat akad. Meg fogunk lepődni, mennyi hasonlóságra bukkanhatunk a könyvekben olvashatóak és aktuális vezetőink, politikusaink nyilatkozatai, gondolkodása között. Az említett, már napjainkban játszódó Omerta című regényben, - amelyik többek közt épp arról szól, hogyan vált a klasszikus bűnszövetkezet modern és legális bankcsoporttá - található egy elgondolkoztató mondat: 

Ma már senki nem vesződött azzal, hogy titkos bűnszövetkezetet hozzon létre, amikor törvényes részvénytársaságot is alapíthatott, és akkora vagyont lophatott össze, amekkorát csak akart. Hiába, nagyot változott a világ...

Most, ahogy ezt írom, be is ugrott, hogy milyen remek kampányt lehetne csinálni a facebookon, Mario Puzo regényeiből származó idézetekkel. Hátha ugyanúgy önálló életre kelnének, ahogy mondjuk Osho, Coelho vagy Oravetz idézetei. Hogy mennyivel közelebb vinnének egy realista életszemlélethez, azt inkább nem is mondom. Ezek a regények telis-tele vannak az egyén számára valóban megfogadható és követendő tanáccsal, amelyek a való világban igencsak hasznunkra lehetnek. Itt van egy gyöngyszem: 

Vannak dolgok, amelyeket meg kell tenni, és az ember megteszi, de soha nem beszél róla. Nem kell megpróbálni igazolni a tetteinket. Olyan is van, amit nem lehet igazolni. Egyszerűen meg kell tenni. Aztán el kell felejteni.

És egy másik is:

Az ember első és legfontosabb kötelessége: életben maradni. Aztán jön az, amit becsületnek szokás nevezni. Ezt értsd meg. Vagy inkább hős akarsz lenni? Legenda? Holtan? Mindig emlékezzél erre, és úgy alakítsd az életedet, hogy ne hős legyél, hanem eleven ember. Idővel a hősök kicsit ostobának fognak tűnni.

Hát hol van ezekhez képest bármilyen New Age idézet?  A világot nem megváltani és megjavítani kell, hanem meg- vagy inkább kiismerni, és alkalmazkodni hozzá. Élni a lehetőségekkel. És ezek a könyvek erre tanítanak.