Időutazás
2014. szeptember 13. írta: Gyökösi Attila

Időutazás

A századelős posztokhoz illusztrációt keresgélve már többször is bukkantam a SHORPY archívum oldalairól származó fényképekre. Ezek a képek igen jól illusztrálják, amit az időszakról gondolok. Nevesül, hogy az 1900-as évek eleje, és főképp az akkori amerikai városok a földrajzi és időbeli távolság dacára sokszor nagyon is mainak hatnak. Persze a hangulat, az épületek, az utcakép, a tárgyak mind-mind nagyon mások, de maga az élet, amit  a képek megörökítenek mégsem tűnik idegennek, sőt...

SHORPY-39417a.jpg

Csúcsforgalom is volt például már...

Úgy látom, az akkori életmód nagyon is hasonlított a maihoz. Persze nem volt TV vagy épp mobiltelefon, internet meg pláne nem, de az emberek gondolkodása, az általuk fontosnak tartott dolgok, a mindennapjaik ügyei nagyon is maiak voltak már. 

Jó példa erre mondjuk Woody Allen 'A rádió aranykora' című filmje. A harmincas éveket elénk táró képek pontosan azt a világot mutatják be, amiben ma élünk. Persze a TV helyett akkor még a rádió szállította a híreket, és az internet helyett az újságokból értesültek az eseményekről az emberek. De életüket ezek a médiumok pont úgy irányították, mint a mienkét a mostaniak. Az akkori rádiósok, énekesek épp olyan celebritásnak számítottak mint a mai tévés megfelelőik. Az akkori rádiós műsorok, rádiós vetélkedők épp olyan értéktelen, de a közönséget irányítani képes műsorokat készítettek, mint ma a sokat szidott kereskedelmi tévék. És persze épp úgy reklámoztak termékeket mint ahogy manapság történik. Az akkori gyerekek épp úgy rajongtak a sokszor reklámozott játékokért, mint a mieink most a TV-ben látottakért.

Ez a másik, ami mindig lenyűgöz, hogy az akkori kereskedelem, a kis üzletektől a nagyáruházakig, az ügynököktől a kiszállító teherautókig mennyire hasonlít a majd száz évvel későbbi itthoni állapotokra. Az akkor kitalált reklám és marketing eszközöket használjuk mi is most itt. Persze ott kicsit mások az utcák, mások az autók, régi és fura ruhákban járnak az emberek, de mégis, azt gondolom, többen lehetünk, akik egy perc alatt otthon tudnánk érezni magunk ott és akkor.

Chicago1910.jpg

SHORPY_8b28416a.jpg

A szolgáltatások, az üzletek választéka, a lakások berendezése már szinte mindent tartalmazott, amit mi ma megszoktunk. Volt gáz, volt elektromosság, az üzletekben mindent megvehettünk. Voltak már háztartási gépek, fürdőszobák. Voltak már kórházak, orvosi rendelők, fogorvosok... (Igaz, az antibiotikumok még nem léteztek.) Szóval megfelelő anyagi eszközök birtokában gyakorlatilag olyan életet élhettünk amilyet most, 80-100 évvel később élünk. Volt persze nyomor, meg szegénység is, de hát az most is van sajnos...  

28503u.preview.jpg

Ilyen volt például egy fogorvosi rendelő 1919-ben. Oké,kicsit ijesztő, de hát a maiak is azok, ez egy ilyen szakma. A lényeg, hogy már létezett, nem a falu kovácsa húzta ki a fogunk.

SHORPY-16097u_1.jpg

Voltak már autókereskedések és szervizek is

30248u.jpg

Egy csomó dolog ráadásul sokkal szebb volt, mint manapság. Például ilyen míves szállító járművet mostanában már sehol sem láthatunk.

A bevezetőben említett SHORPY archívum - és az onnan elérhető más gyűjtemények - ebből az életből tár elénk szinte végtelen számú képet. Aki egy kicsit is érdeklődik a korszak iránt, simán képes elveszni a rengeteg fénykép között. Bár az oldalak egy része fotóügynökség, és a képek eredeti méretükben csak vásárlás után kaphatók meg, de az oldalakon böngészhetők, és egy virtuális időutazásra így is kiválóan alkalmasak. Rengeteg kategória szerint tudunk keresgélni, tényleg szinte mindent láthatunk, mintha kamerákon keresztül lesnénk be az akkori élet mindennapjaiba. Megtalálhatjuk a mai facebook megosztások témáit is, a macska hátán üldögélő kanáritól a felöltöztetett kutyakölyköket ábrázoló képekig, de a mai híroldalak témáit adó szerencsétlenségek, balesetek, gyilkosságok képei is megtekinthetőek. (Láthatjuk például, hogy mi marad egy lovaskocsiból, ha átmegy rajta egy ház méretű gőzmozdony. A lóról már nem is beszélve...)

A képek minősége túlnyomó részt igen jó, sok közülük neves korabeli művészek munkája, és nyilván az archívumok is dolgoztak rajtuk, de a lényeg, hogy tényleg sok mindent elárulnak és megmutatnak a korszakról...

Hmm. Persze azért jó volna élőben látni. Nincs valakinek egy felesleges időgépe?

 

A képek az említett SHORPY archívumból származnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://halakjelleme.blog.hu/api/trackback/id/tr816694695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kugi · http://kugi.blog.hu 2014.09.15. 15:22:20

Jók ezek a régi képek! Nagyon hangulatosak!
Bár nekem is lennének ilyenjeim a száz éve történt eseményeket bemutató posztjaimhoz: kugi.blog.hu/tags/sz%C3%A1z_%C3%A9ve_t%C3%B6rt%C3%A9nt

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2014.09.15. 16:17:48

@kugi: Nem lehet találni? Vannak azért itthoni archívumok is. Bár az igaz, hogy ezek az amerikai képek döbbenetesen jó minőségűek, nyoma sincs rajtuk az azóta eltelt időnek, ami az itthoni képeken azért bizony rendszerint látszik.

kugi · http://kugi.blog.hu 2014.09.16. 09:15:45

@Thoreau: Nekem a mai Püspökmolnári történetéhez kellenének száz évvel ezelőtti képek, de mivel ez akkor 3 kis falu volt, ezért nem nagyon találok ilyet az ismert oldalakon (pl. fortepan).
süti beállítások módosítása