Az úgy van, hogy mostanában már teljesen BKV használóvá váltam, amolyan igazi bérlettulajdonos fajtává. Korábban is sokat tömegközlekedtem, de a jegyárak miatt inkább csak a hosszújáratú vonalakat (például 5-ös és 7-es busz) használtam, azoktól gyalogoltam. Most viszont mindenre felszállok, ami nagyjából arra megy, amerre dolgom van. (Most már bevallhatom, titkon mindig éreztem, hogy igazából felfedezőnek kellett volna mennem…)

Ennyi a bevezetés. Valójában persze nem erről lesz itt most értekezve, hanem a boldogságról. Csak így egyszerűen. Na jó, ha ez túl fellengzős megfogalmazás, akkor legyen egyszerűen a „jól érzem magam” a bemutatandó állapot elnevezése.

Szóval, az egész tegnap kezdődött. Az Andrássy úton, majd a Móricz Zsigmond körtéren volt dolgom, aztán többek között Kelenföldön, végül a Batthyányi téren. A most részletezett érzés nagyjából félúton ért utol. Persze már reggel is tetszett a kora nyári város, sétáltam fél órát az Andrássy környékén a követségek mögött. Valamikor dél körül értem a Móriczra, ahol keresni kellett egy alkalmatos járatot a további célokhoz. Leltem is egy 41-es számú villamost. A remek utastájékoztató táblán ugye olvasható volt, hogy a következő villamos pontosan mikor jön. Volt időm, és a Móricz ugye teli van mindenféle gyorskajás helyekkel. Szóval vettem egy kebabot a töröknél, és nyugodtan megettem, hiszen a villamos miatt nem kellett aggódnom. És eközben állt össze bennem ez a „jól érzem magam” dolog.

Igazából mióta elkezdtem koptatni a bérletem, folyamatosan kellemes dolgokat tapasztalok. Mindenféle jópofa járművet, működő utas tájékoztatást, az új vonalakon igazán jó állomásokat. A sok rémtörténet ellenére koszt és piszkot sem találok, viszont rengeteg szép lány van mindenütt…  Az épületek, az új terek, a díszburkolatok mindig is lenyűgöztek. És mindeközben azt érzem, hogy „benne vagyok” a városban. Kocsival ez egész máshogy van. Ráadásul, ha akarok, megállok megbámulni egy épületet, vagy épp simán vehetek egy kebabot. Ez autóhasználóként soha nem történt meg, az ötödik utcasarokról, ahol végre sikerül megállnom, nyilván nem caplattam vissza kebabért…

Rengeteg apró momentumot lehet látni. Például egy lány a 4-es villamos ablakpárkányán komplett reggelit terít magának. Vagy épp egy új és mókás reklámötletet látok az egyik megállóban. Csupa-csupa olyan kis villanás, amit csak így lehet látni és értékelni... A városban bóklászni persze mindig szerettem. De most valahogy azon kaptam magam, hogy része lettem ennek az életnek, a város nyüzsgésének, lüktetésének… és ez jó érzés. Valahogy úgy érezem, "működik" a város. Csoda, na.

Mellesleg a Kelenföldi pályaudvaron ezer éve nem jártam. Az új M4 metró kapcsán összerakott új vasúti aluljáró rendszer bitang jó lett szerintem. Abszolút repülőtér feeling. Nagyon bejön.

Még kerékpártároló is van a föld alatt.

Szóval valahogy ez történt most velem. Az ember folyamatosan olvassa a sok nyavajgást, meg rosszkedvű és rossz szándékú hozzászólást a facebookon, vagy épp a blogok kommentjeiben. És azt gondolom közben, hogy milyen sokan milyen ügyesen rontják el a saját életüket. És persze mindeközben be kell látnom, hogy némely guruknak megint igazuk volt. Mert bármit is gondoltam korábban, a boldogság tényleg nem okvetlenül a vagyoni helyzettől függ. 

Egy világ omlik épp össze bennem...