Írtam már korábban talán, hogy meggyőződéses Darwin rajongó volnék. Az evolúció lenyűgözően tökéletes elmélet, amely ráadásul logikusan és bizonyíthatóan írja le a világ és a mi keletkezésünk történetét. Soha nem gondoltam egy percig sem komolyan, hogy ebbe a rendszerbe beleférne valamely „természetfeletti” entitás. A meggyőződésem mélységének érzékeltetésére remek ez az épp az imént talált idézet:

Lehet-e megrázóbb élmény, mint 250 cm-es teleszkópon át egy másik galaxisra pillantani, százmillió éves kövületet vagy ötszázezer éves kőszerszámot tartani a kezünkben, megállni egy olyan hatalmas tér-idő szakadék előtt, mint a Grand Canyon, vagy meghallgatni egy tudós előadását, aki hunyorgás nélkül nézett farkasszemet az univerzum keletkezésével? Ez a tudomány szent mélysége.

A fenti idézet Michael Shermer-től való.

Gyermekkorom családi háttere, az akkori énem számára meghatározó jelentőségű felnőttek is inkább a tudásra helyezték a hangsúlyt a hit helyett. Most azt mondom, szerencsére. Rengeteg természettudományos könyvet láttam magam körül már egész kicsi koromban is, és ha kérdésem volt valamilyen élőlénnyel kapcsolatban, természetes volt, hogy apám vagy a nagybátyám leemelte valamelyik tudományos könyvet vagy lexikont, és megmutatta a kérdésemre a választ. Az „intelligens tervezés”, a tudatosan megalkotott világ képe mindig is a mesék birodalmába tartozott a szememben. A Bibliáról tudtam micsoda, de a fentiek tükrében egy olyan könyv, amelyben például sarkalatos történet az özönvíz legendája, nyilván nem volt komolyan veendő olvasnivaló. Később aztán azért végigolvastam persze a Bibliát, épp úgy, ahogy a Tao The King-et vagy a Bhagavad Ghita-t. A Biblia esetén rögtön nyilvánvaló volt számomra, hogy az Ószövetség bizony a maga haragvó, kegyetlen, féltékeny és vérszomjas istenével nemigen adhat bármilyen alapot a Biblia tiszteletére, különösen nem lehet bármiféle erkölcsiség alapja. Az Újszövetség nyilván egész más könyv, jóval haladóbb szellemű írás, bár azért abban is van néhány kevésbé etikus részlet. Mindegy, egyszer el kellett olvasni, mehet a többi ezoterikus könyv közé. Egy pillanatig nem gondoltam, hogy bármilyen formában IGAZ lehet a történet.

Épp ezért csodálkoztam mostanában rá, hogy bizony akadnak a közeli barátaim között is jónéhányan, akik bár a természettudomány alap elképzeléseit nem tagadják, valamiféle pontosan talán nem is meghatározható hit van bennük egy felsőbb lény létezésében. A velük való beszélgetések indítottak arra, hogy kicsit jobban utána olvassak a témának.

Ennek egyik első lépése volt Richard Dawkins Isteni téveszme című műve.  Alighanem nem ezzel a kötettel kellett volna kezdenem a Dawkins-al való ismerkedést, de most már mindegy. Következni fognak a további kötetei is, nyilván.

A könyv fülszövege nem hagyott sok kétséget a tartalommal kapcsolatban:

Dawkins tudatosan provokatív, szellemes és fölényes eleganciával megírt, a tudományos tisztesség elveit mindvégig szem előtt tartó könyve magától értetődő természetességgel, a legkülönbözőbb szakterületeken széleskörű tájékozottsággal és lenyűgöző tudással vet fel evidens alapkérdéseket és javasol rájuk a tudomány színvonalának megfelelő válaszokat. Miközben ellenállhatatlan, sokszor ironikus stílusával magával ragadja az olvasót, egyúttal rá is pirít, amiért eddig kétkedés nélkül megelégedett a konvenció által diktált tapintatos mellébeszéléssel. Az evolúció gondolatát nem egyszerűen szembesíti a vallással, hanem az ember vallásos viselkedésére, tekintélytiszteletére, erkölcsi magatartására is evolúciós magyarázatot kínál.

A kötet lenyűgöző! Nem könnyű olvasmány, legalábbis számomra nem volt az, de érdemes volt végigolvasni. A következtetései, a benne található gondolatmenet szinte tökéletesen tükrözte az én gondolataimat, mondhatni reflektált rájuk. Ugyanakkor persze jóval nagyobb tárgyi tudással mutatott rá azokra a kérdésekre és pontokra, amelyeket én magamban is megfogalmaztam már. Ez a kötet elsősorban a VALLÁSSAL szemben fogalmaz meg egy nagyon erőteljes álláspontot, persze ezt úgy teszi, hogy rámutat, az egész vallásos őrület kiinduló pontját, vagyis magát a teremtőt sem igen lehet létezőnek elfogadni. A könyv olvasása előtt jómagam is úgy gondoltam, a mérsékelt vallásosság, mondjuk az Újszövetség emberbarát Krisztusi tanai igazából nem árthatnak senkinek. Ez a könyv ráébresztett, hogy a mérsékelt vallásosság bizony még veszélyesebb lehet mint valami fundamentalista őrület.

Megdöbbentő volt számomra, hogy a vallás mennyire erős befolyásoló tényező mondjuk napjaink Amerikájában. Azt ugye hallom én is, hogy az iszlám országokban, vagy épp Indiában milyen őrültségekre képesek emberek a vallás nevében, de hogy a napjaink Amerikájában, vagy épp Angliában milyen esetek történnek, azt nem gondoltam volna. (Vannak ugyan, akik azt mondják, itthon is van ennek jelentősége, és lehet hogy nekem eddig itt Magyarországon csak szerencsém volt, de én sosem kerültem még olyan szituációba, ahol ennek jelentőségét éreztem volna.)

Mindenesetre ezt a könyvet csak ajánlani tudom, hihetetlenül fontos volna, hogy mindenki megismerje a benne írottakat. Én pedig nekifogok a következő kötetnek, ami Az önző gén, vagy A vak órásmester lesz...