Merthogy mostanság macskás vagyok. Voltam kutyás is, de az itteni kutyánkat agyoncsapták vagy lelőtték (elég sokat csavargott) és újabb nem lett beszerezve, mert a kutyával foglalkozni kell, majd annyit mint egy gyerekkel. És arra az én jelenlegi kétlaki életem mellett nemigen lenne mód. A macska viszont sokkal önállóbb, ráadásul egereket fog és nem a szomszéd libáit, mint a néhai német juhászunk. Márpedig egér és mindenféle kis rágcsáló itt rengeteg van.
Szóval macskás lettem. Persze udvari (haszon-) macska volt itt korábban is, de vagy két éve egyszer csak megjelent egy cirmos-tarka kismacska az erkélyajtóban, és a lányommal úgy határoztunk, befogadjuk. Aztán megnőtt, és persze rövidesen lett egy fészekalja kismacskánk. Konkrétan 4 darab, amiből egyet tudtunk elsózni (köszönöm Ági!), a többi megmaradt. Ebből egy lett bejárós macsek, a többi udvari üzemben működik. Viszont közben azért más környékbeli macskák is ideszoktak, és időnként szaporodnak is persze. A hideg tél meg a rókák meg mindenféle balesetek ugyan apasztják a számukat, de azért mindig marad, több mint elég. Nos, nem kertelek tovább, a jelenlegi fizetési - pontosabban menza - lista 11 főt számlál. Ebből ugye van a két fő már említett bejárós macska, továbbá van két fő gyerekmacska, egy serdülő és 6 darab vegyes udvari egérfogó.
És ezen jószágok mindenféle bonyolult társadalmi viszonyban vannak egymással, ami leginkább az etetést teszi körültekintést igénylő feladattá. A két bejárósból az egyik (az erkélyajtós) csak egyedül, bent hajlandó enni. A két kicsivel igen tartózkodóan viselkedik a többi nagy, tehát ezeket külön célszerű etetni. A kinti macskák közül van amelyik nem jön a házba még véletlenül sem, de van olyan, amelyik rögtön besurran ha módja van rá. Ezen főbb paraméterek alapján kell egy étkezést megszervezni. Elsőként a kintiek kapnak, persze olyankor azért ott terem néha az egyik benti is. Aztán a két kicsi a verandán, itt úgy kell belőni a dolgot, hogy a kintiek kajája ne fogyjon el hamarabb mint ahogy a két kicsi jóllakik bent, mert akkor a kintiek némelyike beront a verandára, és megeszi a kicsikét is. Aztán kap a két bejárós macska a konyhában. De az eredeti benti (erkélyajtós) macska nemigen szereti a többit, a kicsiktől meg határozottan rosszul tud lenni, ezért az Ő bejuttatása konyhába nem olyan egyszerű, még szerencse hogy a ház minden oldalán vannak nyílászárók… Ez így leírva amúgy egyáltalán nem tűnik bonyolultnak, viszont itt még ilyenkor is nyitott ajtók vannak általában (nálam valóban működik a „kertkapcsolat” kifejezés), tehát a jószágok simán tudnak jönni-menni. És némelyik persze pontosan tudja az etetés menetét, és megpróbálja végigenni az összes lehetséges etetőtálat. Amit viszont más, tartózkodóbb macsekok meg zokon vesznek.
Na. A mai vacsorán amúgy már túl vagyunk, a bentiek itt szuszognak a fotelban meg a kandalló előtt, a kicsik kint szedik szét a verandát (a zajokból ítélve), a kintiek meg nem tudom mit csinálnak.
Más: kiolvastam ám közben Somerset Maugham-tól a Színház című regényt, amit említettem tegnap. (Mondtam hogy gyorsan olvasok.) Nekem nagyon bejött, talán írni is kéne róla valamit. Az bizonyos, hogy nem különösebben bonyolult cselekményű darab, de vannak benne jó gondolatok, az bizonyos. És a főhősnőbe simán bele lehet szeretni. :) Mindenesetre ajánlom. A fülszöveg a következő:
"Színház az egész világ" - vallja Maugham is a Színház-ban. Kicsit fölényesen, kiábrándultan és rezignáltan játszatja el színészeivel a témát: "mi színészek vagyunk, mi vagyunk a valóság - mindenki más csak a mi nyersanyagunk". De ez a fölény nem egészen valódi - Júlia, Michael, Tom és Roger szerepjátszása mögül valódi fények, árnyak, kis idillek és múló tragédiák bukkannak elő.
